Forrás: Index | Szemlézés időpontja: 2021. február 21. 08:21
Ez egy szemlézett tartalom - nem mi írtuk. A cím alatt látható, hol jelent meg a teljes írás. Nem azért tesszük közzé, mert egyetértünk vele, hanem mert a témát alkalmasnak tartjuk a párbeszédre, akár az ellenvélemények kifejtésére.
A koronavírus-járványnak és az ezzel kapcsolatos intézkedéseknek köszönhetően – a nyári fellendülést leszámítva – szinte teljesen leálltak az utazások. A tavalyi visszaesés 80-90 százalékos volt, az ugrásszerű növekedésre valószínűleg még hónapokat kell várni.
A turisztikai szektor, és ezen belül különösen az utazási irodák katasztrofális évet zártak. A visszaesés nemzetközi és hazai vonatkozásban egyaránt 80-90 százalékos volt – válaszolta az Index kérdésére Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője.
Azt még nehéz megbecsülni, hogy csődök lesznek-e a szektorban, mert az utazási irodák kivárnak, vagy a tulajdonosok számos esetben hibernálták a vállalkozásukat. A későbbi tendenciákat látva derül majd ki, hányan élik túl a válságot, de "leépítésekre sajnos már így is szükség volt".
Bakó szerint alternatív lehetőségek és megoldások kevésbé jellemzők ezen a területen, de hallottak olyan turisztikai vállalkozókról, akik megpróbálkoztak például a csomagküldéssel vagy egészségügyi eszközök forgalmazásával. Az egzotikus kirándulások szezonjával és a nyár közeledtével, a 2019. évihez képest jóval alacsonyabb mértékben, de megkezdődtek a foglalások és az utazások.
Mi a szemle?
Változatos médiatartalmak rendszeresen frissülő, mértéktartó válogatása.
Kiknek szól?
Akik kiegyensúlyozott támpontot keresnek a médiazajban, mert elegük van a szekértábor-logikából.
Kik vagyunk?
Elkötelezett sajtómunkások, akik hisznek a tájékozottság értékében.
Ha szeretnéd, hogy a saját honlapodon is megjelenjenek a legfrissebb szemlék, vagy üzenni szeretnél a szerkesztőknek, ide írhatsz nekünk levelet:
a Szemle.hu csapata